A farkas élet

Hol is kezdjem, hol is kezdjem,
Talán ott ahol kellene.
A quileute(kviljut)törzsek mondják azt:
A farkasok csodásak.
Hát jöjj és ismerd meg te is,
A farkasok csodás létét is.

Farkas farkas este a réten,
Hallom hangod az esti éjben.
gyere farkas gyere,
tőled én nem féle.
míg a nap süt, a hold fénye ragyog,
addig érted vagyok.
sokmindent terjesztenek rólad,
de én átlátok rajta.

Farkas,Farkas este a réten,
Hallom hangod az esti éjben.
Szined lehet szürke,tarka,
fekete,fehér, akár barna.
Kecsesen jársz,
akár motoszkálsz.
kölyköd védtelen,
ezért te véded.
Szíved nagy,
akár egy hadnagy.

Farkas,farkas este a réten,
hallom hangod az esti éjben.
Üvöltesz ó de szépen,
üvöltésedtől,jajj de félek.
Üvöltésedtől bíz én félek pedig csudaszép,
az a sok rossz mese,búta nép!
Elhiszik mind,ezért rossz neked,
ilyen rosszat kitalálni neked.
Búcsúzom végül én is,
a farkasok élnek mint én is.

A Vámpír álma
Vámpír vagy, álmod a hajnal,
Vámpír vagy, sötét angyal,
Léted talány, hajnalod az alkony,
Életed halál, alkonyod a hajnal.
Ragadozó vagy,
Nem tagadhatod,
A vérszomj hajt,
És addig folytatod,
Míg egy nap a hajnal,
Tűzzel jő, és fájdalommal.
Gyötör az emlék,
Gyötör az éhség,
Szánd a prédát,
Semmi kétség…
Sötét utcán,
Furcsa árnyak,
Rózsát viszel,
Talán egy lánynak,
Vörös rózsát, szörnyű átkot,
Vörös rózsát, gyilkos álmot…
Fehér arcát vörösre festi a vér,
Hajába már nem kap bele a kósza őszi szél…
Örök létre kárhoztat a halál,
Csókod újra és újra áldozatra talál,
Míg egy nap a hajnal,
Végez veled, kárhozottal…

Angyal szállt az éjszaka mellém,
S megsúgta, utamon ő kísér
Hitet adott, álmokat és bátorságot,
Rózsaszín kezében egy arcot, egy jó barátot.
Elvitte lelkemet egy titkos útra,
Megmutatta, milyen kegyetlen az emberek háborúja.
Megtanított látni,...mindenben a szépet,
Ezt adnám most ajándékul Néked.
Erőt adtál elviselni a nehézséget,
Bátorítást, szép szavakat, reménységet.
Emberré, teljessé csak mások által válunk,
Ha fontosabb a miénknél az ő álmuk.
Csendesen, szerényen hallgatom a zenét,
S elküldöm Néked szívem minden szeretetét....

Szárnyalás a világ felett

Volt amikor azt hittem mindennek vége,

Hogy e világon nincs semminek értelme.

Egyhangúan teltek az órák és a napok.

Nem tudtam miért élek, s azt sem, hogy ki vagyok.

S az idő csak rohant - homályos emlékek.

Nem történt semmi, ezek elveszett évek.

Hosszú útra mentem. Nem akartam élni,

De célomat végül nem tudtam elérni,

Mert leszállt az égből egy gyönyörű angyal

És magához ölelt, gyengéd szárnyaival.

Hogy utána mi történt, nem sokra emlékszem,

De azt a keveset örökre megjegyeztem.

Megfogta kezem és felszálltunk az égbe,

Onnan néztünk le a megbolondult földre.

Láttam, hogy ölik lent egymást az emberek,

És megannyi mást is, mit leírni nem lehet.

Egykor volt házak, csak füstölgő romok.

Lánctalpak alatt eltiport virágok.

Emberek, kik régen egymás mellett éltek,

Ott szemtől szemben, kezükben fegyverek.

Hajdan volt városok, templomok és várak,

Bombák súlya alatt földig leomlottak.

És ahogy mindezt a magasból szemléltem,

Az életem új célja tűnt fel előttem.

Volt mikor azt hittem mindennek vége,

De már tudom: minek mi az értelme.

A dolgom, hogy leírjam az élet szavait;

Hogy sorokba foglaljam a világ dolgait.

Úgy ahogy látom, mint mutatják a tények.

Az idő múlhat, én írok amíg élek!

 

 

Poller Ildikó

Betelt a pohár

Hamis szavad a szívembe égett,
nem tudlak többé, szeretni téged.
Sok év alatt semmit sem adtál:
érzések nélkül, mondd, mért maradtál?

Tudom, hogy én sem vagyok hibátlan,
szívemet feléd mégis kitártam.
Meg kellett volna mondanod régen,
szerelmem érted, tovább ne égjen.

Előttem állsz, de karod mást ölel,
szólni sem tudok, küzdök a könnyel,
mely sértettségem és dühöm jele,
ám hogyha ő kell, menj csak el vele.

Most is megbánod, előre tudom,
de elfogyott már a bocsánatom.
Nem ez az első, hogy így becsaptál,
és kalandjaid során hazudtál.

Nincs több visszaút, felejts el végleg,
utolsó búcsúm, de most már tényleg.
Nem kell több hamis ígéret, szép szó,
Menj, minél előbb, nekem is így jó.