Szárnyalás a világ felett

Volt amikor azt hittem mindennek vége,

Hogy e világon nincs semminek értelme.

Egyhangúan teltek az órák és a napok.

Nem tudtam miért élek, s azt sem, hogy ki vagyok.

S az idő csak rohant - homályos emlékek.

Nem történt semmi, ezek elveszett évek.

Hosszú útra mentem. Nem akartam élni,

De célomat végül nem tudtam elérni,

Mert leszállt az égből egy gyönyörű angyal

És magához ölelt, gyengéd szárnyaival.

Hogy utána mi történt, nem sokra emlékszem,

De azt a keveset örökre megjegyeztem.

Megfogta kezem és felszálltunk az égbe,

Onnan néztünk le a megbolondult földre.

Láttam, hogy ölik lent egymást az emberek,

És megannyi mást is, mit leírni nem lehet.

Egykor volt házak, csak füstölgő romok.

Lánctalpak alatt eltiport virágok.

Emberek, kik régen egymás mellett éltek,

Ott szemtől szemben, kezükben fegyverek.

Hajdan volt városok, templomok és várak,

Bombák súlya alatt földig leomlottak.

És ahogy mindezt a magasból szemléltem,

Az életem új célja tűnt fel előttem.

Volt mikor azt hittem mindennek vége,

De már tudom: minek mi az értelme.

A dolgom, hogy leírjam az élet szavait;

Hogy sorokba foglaljam a világ dolgait.

Úgy ahogy látom, mint mutatják a tények.

Az idő múlhat, én írok amíg élek!